
Korábbi cikksorozatomat hoztam el nektek ide is: Kezdjük talán a legegyszerűbb, legkevésbé vitatható kategóriával, ami egyébként az én alapvégzettségem is: ez pedig a DIETETIKUS.
A dietetikus felsőfokú, a jelenlegi képzési formában egyetemi végzettséggel bíró személy, aki a táplálkozástudományt egészséges személyek, és beteg emberek egészségnevelésére, illetve gyógyítására alkalmazza, és alkalmazhatja. Nem mellesleg a dietetikus élelmezési feladatokat is elláthat közétkeztetésben, betegélelmezésben egyaránt. A dietetikus tevékenységei közé tartozik még a táplálkozási tanácsadás a prevenció, tehát a megelőzés, és a gyógyítás területén is.
Mi következik ebből? A dietetikus 8 félévet tölt azzal, hogy teljes felkészültséggel segítse táplálkozásodat, olyan tanult tárgyakkal, mint: anatómia, élettan, kórélettan, belgyógyászat, ápolástan, ételkészítési technológia és kolloidika, élelmiszerismeret, kémia, biokémia, alkalmazott biológia, és csak ezek után következik maga a gyakorlati dietetika, és rengeteg gyakorlati óra kórházakban, betegágy mellett, és a közétkeztetésben.
Tehát amikor például pajzsmirigy alulműködéssel, (vashiánnyal, gluténérzékenységgel, vagy éppen gesztációs diabétesszel, stb.) küzdesz, és akár fogyni is szeretnél, a dietetikus tudni fogja, hogy egyáltalán hol található a pajzsmirigyed, miért felel a testedben, mi köze van a mellékpajzsmirigyedhez, tisztában van vele, hogy milyen értékeket nézzen a laborodban (ja, amúgy érteni fogja a kórlapjaidban található latin szavakat is….).
Tudni fogja, mit és hogyan, milyen alapossággal kérdezzen meg tőled, hogy pontos tanácsokat adhasson a diétádat illetően, amit ő garantáltan el is fog tudni készíteni, ismerni fogja a javasolt élelmiszerek összetevőit, az ételkészítési technológia azokra gyakorolt hatását, de még abban is fog tudni segíteni, hogy hol vásárold meg azokat.
Mi ebben a legfontosabb? A gyógyítás területe! Ugyanis a dietetikus az egyetlen olyan szakember, aki megfelelő tanácsokkal láthat el, minden más szakember – vagy ál-szakember- csak egészséges embereknek adhat tanácsot legálisan – vagy még úgy sem-.
Természetesen nagyon fontos, hogy egy dietetikus ne hagyja abba a tanulást a diploma átvételét követően, de ez már csak azért sem valószínű, mert a kreditpontjainkat folyamatosan gyűjtögetnünk kell kötelező, és választható képzéseken, konferenciákon, a működési engedélyünket pedig 5 évente meg kell újítanunk ahhoz, hogy felügyelet nélkül munkát végezhessünk.
Hol ellenőrizheted, hogy a dietetikus, akit megkeresni tervezel, rendelkezik-e megfelelő, jelenleg is érvényes működési engedéllyel? Az Országos Kórházi Főigazgatóság alap-és működési keresőjében, amit ezen a linken találsz: https://kereso.enkk.hu/
Próbáld ki, írd be akár az én, vagy más kollégám nevét.
Valljuk, azért kicsit megnyugtatóbb ennyi információ birtokában szakembert választani, ugye?
Abonyi Orsi vagyok, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, a JÓ(L)ENNI – Fogyjunk közösen! csoportok anyukája. Tarts velem az egészséges életmód felé vezető úton!
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma: H-EN-I-1064/2013.
Abony Orsolya EV. I Székhely: 2233 Ecser Bajcsy Zs. u. 38/a. (A tanácsadás nem a székhelyen történek!) I Levelezési cím, panaszkezelés: 2233 Ecser Bajcsy Zs. u. 38/a I Telefonszám: 06308552631
Copyright 2023 © Abonyi Orsi dietetikus – All Rights Reserved
Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatóban találsz.