Barion Pixel

Spárgasípok tojásba csomagolva

Nyár elején egyszerűen nem lehet a friss, zsenge zöldspárgának ellenállni, gyakran kerül az én kosaramba is, akár úgy, hogy nem terveztem el előre, mi is készüljön belőle. Most is így történt, megpróbáltam kreatívan, mégis gyorsan elkészítve felhasználni, kevésbé kalóriadúsan, mintha hollandi mártás készült volna hozzá. Így született meg a rántottába csomagolt spárga!

Hozzávalók:

1 db tojás (bizony, csak egyetlen darab)
60g spárga (a letört, fás szára nélkül számolva)
30g zakuszka (én kész, bolti padlizsánkrémet választottam most)
csírák vegyesen, csak a színe kedvéért :-)
minimális olivaolaj
pici só

Elkészítés:

A spárga fás szélét kíméletlenül eltávolítom: megfogom a két végét, és hajlítva engedem, hogy ott törjön el, ahol szeretne: így garantáltan csak a zsenge része kerül ilyen módon elfogyasztásra (a letört végeket pedig felhasználhatod mondjuk egy alaplébe is). Miután eltörtem, alaposan megmostam, kevés  sós vízben főzöm/párolom, csupán forrástól számítva 2-3 percig, hogy igazán zsengék maradjanak a sípok.

Közben felütöm a tojást, sózom, és minimális olajon egy teflon serpenyőben megsütöm, ügyelve, hogy egyben maradjon. Én 2 adagot készítettem egyszerre, a 2 tojás tökéletesen el is terült a palacsintasütőben, amit egy szilikon lapáttal könnyedén ki is tudtam onnan emelni.

Tálaláskor a félkör alakú tojásba, mint egy burritonál, beletekerem a spárgákat, majd mellé zakuszkát/padlizsánkrémet tálalok, és a tányért végül színes csírákkal díszítem.

Mivel ez a fogás nem túl szénhidrátdús, nyugodtan fogyassz mellé például teljes kiőrlésű pirítóst, vagy crispbreadet, ahogy jobban esik.

Jó étvágyat hozzá!

Ha letesztelted, és bejött, bátran oszd meg a kész kajafotót instán, facebookon, akár tiktokon, de ne felejts el megjelölni, hogy én is lássam!

Makrotápanyagok:

Allergének: Tojás

Rólam

Abonyi Orsi vagyok, dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, a JÓ(L)ENNI – Fogyjunk közösen! csoportok anyukája. Tarts velem az egészséges életmód felé vezető úton!

Kedvenc receptjeim

Ne maradj le

Tanácsadás és étrendek már egészségpénztári számlára is!

Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatóban találsz.